Küldetésünk

Még az elmúlt évszázad első felében is a magyar gazdák saját maguk termelték és állították elő az alapvető élelmiszereket, mint például a kenyeret, sonkát, vagy a tojást. Mára sokat változott a mezőgazdaság szerepe: elsősorban alapanyagokat biztosít az élelmiszeripari nagyvállalatok számára és arányaiban csak kevés „kézműves” késztermék készül.

A Hubertus Bt. a kilencvenes évek közepén kezdte a Nagyberek legelőin az angus marhát tenyészteni. Csaknem 20 év következetes tenyésztő munkája kellett ahhoz, hogy szarvasmarha állatállományunk – a fajta átalakító keresztezés eredményeképp – elérje a törzstenyészet státuszt. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy elmondhassuk magunkról: tiszta vérű angus marhát tenyésztünk. A magyar húsmarhatenyésztés meghatározó szereplőjévé váltunk. Olyan – Európában is egyedülálló – szarvasmarha tenyésztő vállalkozássá fejlődtünk, melynek tevékenysége az egész vertikumot felöleli: a takarmány növény termesztéstől egészen az élelmiszer előállításig, „a legelőtől az asztalig”. A több évtizedes tenyésztői munka a Terra Pannonia termékcsalád kiváló minőségű termékeiben csúcsosodik ki.

A Pásztói Húsüzemünben a legkorszerűbb technikai feltételek mellett történik a hús feldolgozása. A 21 napos érlelés teszi lehetővé, hogy a húsok íze és zamata még tökéletesebb legyen. Adottak a feltételek ahhoz, hogy egyedi minőségű, prémium kategóriás termékeket állítsunk elő.

A Hubertus Landhotel éttermben az igényes gasztonómia kedvelői csodálatos környezetben tudják élvezni az angus marhából készült ételeink ízvilágát. Megteremtettük annak lehetőségét, hogy a saját tenyésztésű angus marháink húsát készítsük el konyhánkban. Tapasztalataink azt mutatják, hogy egyre nagyobb az igény a prémium minőségű angus marha húsa iránt.

A Hubertus Bt. a marháit már nem csak élve, exportra szállítja, hanem kész hústermékként, a magyar piacokon is értékesíti. Hosszú távú célunk, hogy törzstenyészetünkből tenyészállatokat értékesítve másokkal is megismertessük ezt a kiváló fajtát, és az ott tenyésztett állatokat visszavásárolva, Magyarországon dolgozzuk fel és az abból készült hústermékeket a hazai piacon értékesítsük.

Azért hoztuk létre és fejlesztjük folyamatosan a Terra Pannonia termékcsaládot, hogy az Önök asztalára is kiváló minőségű, a magyar ízléseknek is megfelelő, 100%-ban magyar marhahús kerülhessen!

 
tól